A Bt alapítás után akár kirándulhatunk is, ha ezt a céget választjuk
Az új élmények szerzésének kevés annyira jó módja van, mint a kirándulás. Nem számít, hogy egy távoli országba megyünk, vagy egy régóta ismert helyre, mindig ott a lehetőség, hogy valami új és izgalmas dologba ütközzünk. Gyerekként például rengeteget jártunk a családommal a Bakonyba kirándulni. Akkoriban inkább foglalkoztatott az, hogy a haverom is velünk jött és játszhattam vele az egész úton. A lábnyomainkkal azonban belőlünk is maradt valami azokban az erdőkben. Mintha egy kis időkapszula lenne a gyerekkorunkból.
Ezért is volt olyan különleges élmény, mikor évek múlva, felnőttként visszatértünk ezekre a helyekre. Egy pillanatra újra úgy láthattuk a világot, mint 12 évesen. Ez pedig mindig emlékeztet arra, hogy belül mégiscsak mind gyerekek vagyunk, akik békére és szeretetre vágynak. Ahogy azonban elkezdünk nőni, egyre kevesebb időnk marad a belső gyermeki énünk ápolására.
Ezért is halogattam az egyik régi tervemet: egy bt. alapítását. Nagyon féltem attól, hogy egy olyan céget bízok meg ezzel, akik nem csinálnak semmit és nekem kell majd megoldanom minden problémát. Szerencsére azonban egyik nap véletlenül szembejött velem egy Bt alapítás 17.900 forinttól vagy INGYEN | topcegalapitas.eu kiírás. Nem nagyon bízok meg az ilyen megnyerő feliratokban, de teljesen meglettem győzve, szinte abban a pillanatban, amint rákattintottam.
A Bt alapítás 17.900 forinttól vagy INGYEN | topcegalapitas.eu felirat egy Topcégalapítás nevű oldalra vitt, ahol első ízben megtapasztalhattam, hogy ez a cég, mennyire teljeskörű szolgáltatást nyújt kezdő vállalkozóknak. Az első, hatalmas pozitívum az volt, hogy az oldal jól átlátható volt. Nem kellett semmilyen információért küzdeni, mert minden szépen ki volt emelve. A kialakítás pedig segített abban, hogy megtaláljam a számomra leginkább ideális ajánlatot.
A tájékoztató szövegeket nem vitték túlzásba, úgyhogy tömör formában tudhatunk meg szinte mindent arról, hogy melyik csomagjukhoz milyen szolgáltatások tartoznak. Nekem nagyon szimpatikus volt ez a minimalizmus. Nagyon belefáradtam már abba, hogy bonyolult menürendszereket navigáljak. Ha számítógépen nézzük az oldalt, akkor egy egyszerű lejjebb tekeréssel mindent elérhetünk, ami a bt. alapításhoz tartozik.
A három fő csomag különböző színekkel van elkülönítve és alatta rövid pontokban van felsorolva az, hogy melyik mit tartalmaz. Mindegyik alján megtalálható az ára, úgyhogy ezt sem kell külön keresgélni. Akinek azonban nem elég ez a tömör összefoglalás, azoknak sem kell kétségbe esniük. Ha letekerünk az oldal legaljára, akkor találhatunk egy Gyakran Ismételt Kérdések szekciót. Egy zseniális megoldás segítségével pedig ez sem teszi zsúfolttá a Topcégalapítás felületét, mivel csak a kérdések vannak kiírva. Ha bármelyik ezek közül felkelti az érdeklődésünket, akkor rá kell kattintanunk és rögtön le is nyílik a hozzá tartozó válasz. Én ennek segítségével teljesen felkészülhettem azokra a kérdésekre, amik az ügyintézőkkel folytatott beszélgetések során vártak rám.
Ha pedig átnéztünk mindent és eldöntöttük, hogy melyik csomag lenne számunkra ideális, akkor egyszerűen csak fel kell hívnunk őket. A telefonszámukat az oldal több részén is megtalálhatjuk és szerencsére nagyon nehéz eltéveszteni. Az ügyintézők nagyon kedvesek és mindig próbálnak felvilágosítani, ha bármi nem lenne egyértelmű számunkra. Most már így visszatekintve, szinte sorsszerűnek érzem, hogy annak idején rákattintottam a Bt alapítás 17.900 forinttól vagy INGYEN | topcegalapitas.eu feliratra. A Bt alapítása után is végig segítettek nekem és sosem éreztem azt, hogy egyedül kell megoldanom a problémákat. Ezzel a hozzáállással pedig hosszútávon elnyerték a bizalmamat.