Gasztronómiai kalandok közben találtunk légkeveréses sütőt

Egy étterem konyhája tele van olyan eszközökkel, berendezésekkel, melyek igazán lenyűgözők. Mi magunk is évekig kacérkodtunk a gondolattal, hogy megnyitjuk saját éttermünket. A vágyakozást tervezést, a tervezést pedig a megvalósítás követte.

A nagy munkálatok közben azonban szükségünk volt egy kis pihenésre, így kivettünk pár nap szabadságot, hogy túrázhassunk egyet. Szeretjük felfedezni hazánk szépségeit és nem is igazán járunk külföldre, annyi csoda vár ránk itthon is. A kirándulás alkalmával betértünk egy étterembe, ami nemrég nyílt és gyönyörű volt. Mivel épp nem voltunk sokan, szóba elegyedtünk a személyzettel, megjelent a tulaj is, és elmesélte terveit, hogy hogy jött létre az étterem és hogy mi volt a célja. Mi is elmeséltük a mi történetünket, és innentől fordult szakmaiba a beszélgetés.

Légkeveréses sütő – hamar témánál voltunk, a párom ugyanis már régóta keres ilyen sütőt, de még nem találta meg a megfelelőt. Én inkább a színek, a dizájn tervezésében veszem ki a részem az étteremnél, a szakmai, műszaki dolgokat ráhagyom. Elég az hozzá, hogy az étterem tulaja az rdealer.hu-t ajánlotta.

Hazaérve meg is néztük, hogy milyen a kínálat légkeveréses sütőből. Nagyon megörültünk, mert olyan légkeveréses sütőt találtunk, ami megbízható, tartós, minőségi darab. Ez az Euromax sütője egyébként, amiből többféle is kapható az rdealer.hu-n. Manuális párásító funkció is van benne, manuálisan vezérelhető, időzítő is van benne és rozsdamentes kivitelben készül. Négy lemez sütésére van egyszerre lehetőség, ami igazán gazdaságos és hatékony is egyben. Olyan légkeveréses sütőt is találtunk, ami croissant, pizza vagy bruschetta sütésére alkalmas. Ezek a professzionális elektromos légkeveréses sütők nagyon megbízhatók, tartósak. Érdemes beruházni egy minőségi darabba.

Legalábbis én mindig is ezt vallottam, hogy hosszú távon a minőség behozza az árát. Egy ilyen sütőben az étel is finomabb, szabályozható a hőmérséklet, a pára, minden, amire csak szükség lehet. Ráadásul az rdealer.hu-n nemcsak légkeveréses sütőt találtunk, hanem sok minden mást is, amire majd szükségünk lesz az étterem konyhájában. Csomagolástechnikai eszközök és berendezések, előkészítő gépek, fagylaltgépek, húsipari gépek, a hűtés-fagyasztás berendezési, italkészítők, a mosogatás, a sütés-főzés felszerelései ugyanúgy megtalálhatók itt, mint az egyéb sütőipari gépek.

Az rdealer.hu jó választás, ha kiváló minőséget keresünk, ha hosszú távon gondolkodunk. Ha szeretnénk éttermünk konyháját modern berendezésekkel felszerelni. Légkeveréses sütő, szeletelők, fagyasztók, vagy bármi más? A válasz rdealer.hu.