A sült szalonna és az energetikai tanúsítvány története
A barátaimmal imádunk kirándulni járni, azon belül is leginkább sütögetni. Van is egy kedvenc tisztásunk a közeli erdőben, ahova hétvégente rendszeresen kijárunk. Múlt héten is útnak indultunk, amikor pedig megláttuk a törzshelyünket, konstatáltuk, hogy valakik szintén magukénak érzik. Egy nagyjából 5 fős társaság volt ott, akik, amikor megláttak minket, gyorsan elkezdtek kapálózni, hogy ne forduljunk vissza, van még hely bőven és szalonnából is többet hoztak. Végül odamentünk és egy nagyon jó kis társaság alakult ki. Rögtön megtaláltuk a közös hangot és jókat beszélgettünk.
Kiderült, hogy az egyikőjük, jelesül Enikő, most szeretné eladni a lakását, de nincs nagyon tisztában a részletekkel. Mivel Máté és én most adtuk el az első kis kuckónkat nem rég, így eléggé toppon vagyunk a témában és gyorsan tartottunk Enikőnek egy gyorstalpalót.
Amikor az energetikai tanúsítványra került a sor, Enikő csak nagyokat pillázott. Nem igazán értette, hogy az miért is olyan fontos, mert, ahogy korábban én is, csak hűtő vagy a tűzhely oldalára ragasztott matricákon láttam ilyet, a házak falán még sosem. Ekkor ajánlottam figyelmébe az https://www.e-tanusitas.eu/ weboldalt, ahol korábban mi is megcsináltattuk ezt a bizonyos okiratot.
Az energetikai tanúsítvány tulajdonképpen az a dokumentum, ami megmutatja, hogy az adott épület fenntartása mennyi energiába kerül. Sokaknak csak az utolsó pillanatban jut eszükbe, és nem is gondolnak arra, hogy egy előkelőbb kategóriába, mondjuk „BB” vagy „AA+” kategóriába sorolandó épületet akár sokkal magasabb áron is el tudnának adni. A https://www.e-tanusitas.eu/ által kiállított dokumentációk 10 évig érvényesek, illetve ők is megőrzik digitális formában, ha az éppen aktuális ingatlan tulajdonosnak szüksége lenne rá. Árban is messze kiemelkedők a többi ilyen cég közül, sőt, még garanciát is vállalnak arra, hogy az övék a legjobb. Ugyanis, ha valaki találna náluk olcsóbbat, akkor azon az áron megcsinálják a munkát. De előre szólok, nem fogsz találni! Mindamellett, hogy borzasztó alacsony áron dolgoznak, országos lefedettséggel rendelkeznek, minden nagyobb város környékén vannak illetékes kollégák, így nem számít, hogy hol laksz, bárhol elérhetőek, és kiszállási díjat is csak akkor számolnak, ha tényleg brutál messze vagy. Igaz, én azt mondtam, hogy erről a doksiról már érdemes előre gondoskodni, de van, hogy tényleg megfeledkezik róla az ember és az utolsó pillanatban kap észhez. Akkor sem kell kétségbe esni, mert náluk a gyors ügyintézés hozzátartozik a cégfilozófiához. Tulajdonképpen a hét minden napján kimennek, ha kell, akár még késő este is, és ha nagyon szorít az idő, akkor akár 12 órán belül elküldik SMS-ben a legfontosabb adatokat. A mai trendeket követve próbálnak ők is minél „zöldebbek” lenni, és ha az ügyfél úgy kívánja, nem postáznak, hanem e-mailben küldik a teljes okiratot.
Pár nappal később Enikő küldte is az üzenetet, hogy meglett a tanúsítványa, és nagyon köszöni az ajánlást. Utána azt is megkérdezte, hogy mikor megyünk legközelebb sütögetni, mert szívesen csatlakoznának, ha nem bánjuk.