Az erdei túrázásnak bizony elengedhetetlen kelléke a popsitörlő
Mivel mostanában szállodában nem nyaralhatunk, és amúgy is elég kirándulós típusúak vagyunk, szeretjük a természetet járni, ezért úgy döntöttünk a párommal, hogy elmegyünk csak ketten egyet a környékbe túrázni. A gyerkőcöket lepasszoltuk a tesóméknak egy délutánra, mi pedig nekivágtunk. Persze, ilyenkor is megesik, hogy az emberre ráérik a szükség, ezért nagyon előrelátóan tettem is el nedves popsitörlőt.
Gábor kicsit meg is lepődött, mikor elővarázsoltam a táskámból, mert hogy ez amúgy is honnan van? Mire én néztem rá szépen, hogy már lassan két éve rendelünk a lord.shop-tól mindenféle baba tartozékot (pelenkát, popsitörlőt) meg néha még egyebet is, nem hiszem el, hogy még sose látott ilyet. Mire ő mondta, hogy de, de hát az a gyerekeknek van, nekünk miért kéne ilyet használni. Komolyan, néha kikészít ez az ember…
Szóval pont ezért, hogy felhomályosítsam, hogy is csináltam ezeket a dolgokat az elmúlt két évben (meg a fenéket az asszony dolga a gyereknevelés, rendes helyeken a pasi is ugyan úgy nevel, meg részt vesz a dolgokban, köszönöm szépen), mikor hazaértünk leültettem az Embert a gép elé, és megmutattam neki a webshopot, ahonnan rendelni szoktam. Szépen egyenként végigjártuk a kis szekciókat, a pelenkák különböző fajtáitól, az ingyenesen szállított csomagokon keresztül a különböző női-férfi termékekig. Aztán megmutattam még a pont gyűjtő rendszert, ahol vásárlások után 100 forintonként 1 pont jár, és 6000 forint fölötti vásárlás esetén pontonként forint értékben “vissza lehet őket váltani”.
Ahol össze is kaptunk egy picit az a szállítás volt, mert nem volt hajlandó megérteni, miért van az, hogy néha GLS-sel is szállíttatok, meg a saját futárral is, miért nem csak a saját futárral, mikor azt akár teljesen ingyen is megtehetném? Természetesen azért, mert van hogy a hónap közepén fogynak el a megrendelt termékek, vagy még bőven van minden, mikor a futár jönne, és feleslegesen nem akarok rendelgetni minimum öt ezer forint értékben. Mert persze, az tök jó, és imádom is, hogy 8 ezer forint fölött elengedik a szállítási költséget, de ha akkor pont nem kell annyi cucc (vagy semennyi) akkor inkább kifizetek a GLS-nek kicsit később mondjuk 6 ezer forintoz, minthogy a 8 ezres csomagból esetleg valami ne legyen elhasználva.
Persze ízlések és pofonok. Gábor igazából pazarlásnak gondolja, ha így vásárolok, úgyhogy abban a kompromisszumban állapodtunk meg, hogy mostantól havonta írjuk, kb miből mennyi fogy el, mondjuk 3 hónapig, és utána egy átlagot rendelünk belőle. Ha így után kell rendelni, akkor nincs ellene kifogása.
Én amúgy nagyon meg vagyok elégedve eddig mind a szállítással, mind a termékekkel magukkal. A gyerekeknek semmilyen kiütésük, viszketésük vagy hasonlójuk nem volt a pelenkától. A popsitörlő kiválóan szuperál, nem szárad ki hamar, és nem is sérti a bőrt, a dolgát kiválóan végzi, úgyhogy nem tudok rá rosszat mondani. Én csak ajánlani tudom a lord.shop-ot mindenkinek.