Kiruccanásom az IT világba

Abban a pofátlanul szerencsés helyzetben vagyok, hogy rövidke életem során már rengeteg csodálatos helyen járhattam. Négy földrészt már kipipálhatok, jártam extrém hideg és melegben, hóban-fagyban Izlandon, a sarki fény alatt és forróságban – sivatagban a Szaharában is. Voltam a tengerszint alatt sok-sok méterrel és felett is, gyakran jártam a felhők felett és bizony voltam már az óceán alatt is. Olyan hobbikat űzök amiről mások csak filmeket néznek és a munkám is egészen álom-szerű. Szóval így összességében nézve egészen szerencsecsomagnak érzem magam, azt hiszem, bármiféle túlzás nélkül. Azonban van egy hely, amerre csak az utóbbi időben kalandoztam mélyebben, ez pedig az IT világa.

Nem voltam eddig sem teljesen fogalmatlan, hiszen a mai kor gyermeke vagyok, egyszerűen csak léteznek olyan szolgáltatások, amiket eddig nem kellett használnom, ezért ha a létezésükről ugyan tudtam ezt-azt, a működésükről leginkább semmit.

A múlt héten a testvérem megkért, hogy kicsit kupáljam ki magam VPN szolgáltatókból. Függetlenül attól, hogy első hallásra nem voltam teljesen elveszve a témában, azért mégis az elejétől kezdtem az ismeretgyűjtést. Ekkor találtam rá a https://rackforest.com/szolgaltatasok/vpn/ oldalra, ahol amellett, hogy az egész szisztémáról olvashattam, konkrét árakat is találtam, hogy ez mégis mennyibe fájna.

Először is a VPN a Virtual Private Network kifejezés rövidítése, ami magyarra fordítva nagyjából annyit jelent, hogy virtuális magánhálózat. Nekem erről élt egy kép a fejemben, méghozzá oly módon, hogy ezt arra használják / használták a cégek, hogyha valaki otthonról szerette volna elérni a benti fájlokat, adatokat, akkor erre tudott a céges hálózaton kívülről is felcsatlakozni és hozzájutott a vállalati munkáihoz. Ezt ugyebár azért lehetett ilyen módon használni (és persze lehet még most is), mert a VPN tulajdonképpen egy olyan titkosított hálózat, amit egy meglévő számítógép hálózatra húznak fel és pontosan az a lényege, hogy nem megfigyelhető, nem lehallgatható és kizárólag az tud belekontárkodni, akinek hozzáférése van. Éppen ezért kellően biztonságos rendszer ahhoz, hogy olyan adatok menjenek át rajta, amik egy nagyvállalat szempontjából kulcsfontosságúak, szupertitkosak és nem kerülhetnek illetéktelen kezekbe.

Azonban ma már nem csak a céges szférában van igény erre a fajta lekövethetetlenségre, hanem sokkal inkább a hétköznapi felhasználó is igényli az anonimitást. Például böngészés közben… Ezért hát ma inkább arra használják, hogy a neten a szerver elrejtse a felhasználó IP címét és ezzel ne lehessen őt lekövetni. Ezáltal arra van lehetősége, hogy a különböző tiltásokat, vagy IP cím szűréseket megkerülje.

Alapvetően kétféle szolgáltatás igényelhető a RackForestnél a VPN-nel kapcsolatban. Egyrészt elérhető egy úgynevezett Kliens VPN szolgáltatás, aminél lényegében bérelhetünk tőlük egy VPN szervert, amit üzemeltetnek nekünk a szerver termükben, mi pedig a megfelelő kódokkal beléphetünk erre a titkosított szerverre. Erre akár már havi bruttó 6337 Ft-ért lehetőségünk van. Ehhez kétféle protokollt (gyakorlatilag kiviteli mód, megvalósítási szabvány) szoktam használni, amelyek a Point-to-Point Tunneling Protocol (PPTP), illetve a másik az OpenVPN protokoll. Sajnos annyira nem vagyok szakértő, hogy a kettő között mi is pontosan a különbség, de ők biztosan tudnak segíteni a konkrét ajánlatkérés során.
A másik szolgáltatás, amivel foglalkoznak pedig a Site 2 Site VPN, amivel helyi hálózatok és más egyéb rendszerek között lehetséges egy olyan hiper-biztonságos hang-, adat- és internet kapcsolat létesítése, amivel bombabiztosan átvihetők és futtathatók olyan adatok és alkalmazások, amelyek igénylik ezt a fajta maximális védelmet.

Nem állíthatnám, hogy teljes mértékben kiképeztem magam a témában, de egy általános, átfogó képet mégis kaptam arról, mi is ez a VPN dolog. Mivel nekem nagyon szimpatikusak voltak a honlapjuk alapján a testvéremnek a RackForestet ajánlottam. Nem volt rossz ez a kiruccanás, de legközelebb azért talán mégis valamilyen karibi szigetet választanék…