Lelkiismeretesen felkészítettem az autót a nagy utazásra

Barátokkal kitaláltuk, hogy a téli szezon legelején (inkább még ősszel), még a síelő tömegek rohama előtt elmegyünk néhány napra kirándulni a hegyekbe. Nem kifejezetten síelni mentünk, inkább csak a téli, havas hangulat miatt, hogy majd jó nagyokat sétálunk a természetben, esténként pedig a kandalló előtt társasozunk vagy filmezünk. Ezt jól meg is beszéltük, az úti cél is megvolt, amikor felmerült a kérdés, hogy na de hogyan fogunk oda eljutni? Négyen voltunk, ezért simán befértünk egy nagyobb autóba, de senki nem akarta vállalni a sofőr szerepét.

De ki legyen a sofőr?

Az egyik barátom rögtön ki is esett, mert neki nem volt jogosítványa. Maradtunk hárman, de egyikünk sem akart órákon keresztül a hegyek között, havas-jeges úton vezetni, miközben a többiek jókedvűen kortyolgatják a forralt bort a kocsiban. Még arra is gondoltunk, hogy pénzt dobunk fel és úgy döntünk, de végül elvállatam én a sofőrszolgálatot, mert nekem van a legnagyobb autóm, amiben kényelmesen elférünk a cuccokkal együtt. A vonat vagy más közlekedési eszköz szóba sem jöhetett sajnos, mert annyira eldugott kis faluba foglaltunk szállást, hogy oda csak kocsival vagy gyalog lehet menni.

Megkezdődnek az előkészületek: a téli gumi keresése

Amikor biztossá vált, hogy az én autómat fogjuk használni, átgondoltam, hogy hogyan kell felkészítenem az útra a járművet. Nekem nagyon fontos, hogy mindig úgy üljek be az autóba, hogy pontosan tudom, minden rendben van vele. Rendszeresen viszem szervízbe, gyakran takarítom, nézem a keréknyomást, az olajszintet, a különböző folyadékok szintjét és amikor elő van írva, kicseréltetem az elhasználódott alkatrészeket. Mivel nálunk még csak kellemes, enyhe őszi idő volt, nem rakattam fel a téli gumikat az autóra; annál is inkább, mert az előző szezonban selejteztem le a téli gumi garnitúrát. Úgy el voltak már kopva a gumik, hogy esélytelennek tartottam, hogy én azokat a gumikat még visszategyem majd az autóra. Újat még nem volt érkezésem venni, nyáron nem foglalkoztam ezzel, bevallom őszintén. Pedig lehet, hogy akkor kellett volna nézelődni a gumisoknál, mert kedvező áron adták a téli gumi szetteket. De ez most már lényegtelen volt, az éppen aktuális téli gumi kínálatból kellett választanom.

https://gumidiszkont.hu/teli-gumi

Mint mindig, az internet most is segít

Az interneten kezdtem el nézelődni, mert nincsen kedvenc autós boltom vagy gumisom, ahova évek óta visszajárok. Számtalan oldalt átböngésztem, de nem találkoztam igazán kedvező ajánlattal. Már majdnem feladtam a reményt, amikor belefutottam a https://gumidiszkont.hu/teli-gumi weboldalba. Nagyon megtetszett, hogy rögtön az oldal tetején egy kis autógumi kereső rész volt, ahova be tudtam írni, hogy pontosan milyen gumit keresek és még azt is ki tudtam választani, hogy legalább 4 elérhető szett legyen a nekem megfelelő téli gumiból. Ez sokak számára érthetetlen örömnek tűnhet, de én mindig fenntartásokkal kezelem az internetes rendeléseket. Sajnos fordult már elő velem olyan, hogy kihozta a futár a megrendelt terméket, ami karcos volt, bontott volt a csomagolása vagy éppen nem is az a termék volt, amit rendeltem. A visszaküldéskor pedig kiderült, hogy az volt az utolsó raktáron lévő csomag, nincsen készleten több, úgyhogy vagy azt elfogadom, vagy nem kapok semmit. Nem akartam így járni a téli gumikkal, úgyhogy bepipáltam ezt az opciót is.

A rendelés másnapján már meg is érkezett az új téli gumi garnitúra

A találatok között nézegetve hamar meg is találtam a tökéletes szettet, aminek még az ára is szimpatikus volt. Bár nem hagytam az utolsó pillanatra a téli gumik megvásárlását, de azért jól jött, hogy már másnap hozta a futár a rendelésemet. Előre kifizettem bankkártyával az oldalon a gumikat, mert így nem kellett a hatalmas csomag mellett szerencsétlenkedni a kártyámmal és biztosan megérkezett a pénz a céghez. Pár napon belül kaptam is időpontot a gumishoz, mivel még a gumicserélő szezon elején voltunk és az emberek többsége még nem gondolt a nyári gumi lecseréltetésére. Ezt én nem bántam, mert így legalább nem ismétlődött meg az a horrorisztikus jelenet, amikor két éve órákat álltam sorba a gumis előtt, hogy végre le tudjam cseréltetni a nyári gumikat egy hirtelen jött havazás miatt.

A gumivásárlás csak a kezdet volt

Amikor a gumik cseréjével megvoltam, otthon utána néztem a várható időjárásnak és a hólánc kérdésének is. Még csak ősz volt, a naptár szerint még el sem kezdődött a tél, de a hegyekben már leesett a hó és ott bizony csúszós utakra és jeges emelkedőkre kellett számítani. Azért annyira nem volt vészes a helyzet, mint amilyennek hangzik, a hóláncot például elő sem kellett vennünk. De azért szokatlan volt, hogy a vastagabb pulcsis, de még nem kabátos időből órákon belül átértünk a télikabátos, sapkás, kesztyűs hidegbe. Hiába, ennyit számít a magasság. Na de ne szaladjunk ennyire előre, még csak az utazás előkészületeinél tartottam. A gumicsere után természetesen alaposan kitakarítottam az autót, minden szegletét kiporszívóztam, amiért egy kicsit meg is neheztelt rám az egyik barátom, akinek megtiltottam, hogy chipset egyen a kocsiban. Nem csak a belső tisztaságra figyeltem, az autó külsőjét is csillogóvá varázsoltam egy kis autósampon és wax segítségével. A gumikat nem kellett ellenőriznem, hiszen azt megcsinálták a szervizben, de minden mást alaposan átnéztem az autón. Azért nem kell arra gondolni, hogy órákig feküdtem a járgány alatt és minden kis csavart leellenőriztem, de a nagyobb dolgokat lelkiismereten megnéztem. Beraktam még egy kanna fagyálló folyadékot a csomagtartóba és a pótkereket is alaposan átnéztem. Hamarabb végeztem az ellenőrzéssel, mint számítottam rá, ezért az indulási nap előtt még volt majdnem egy hetem összecsomagolni és lélekben is felkészülni az útra.

Meg is lett az alapos felkészülés eredménye

Korán reggel indultunk, amikor eljött a nagy nap. Ez azt jelentette, hogy a többiek a kocsiban bóbiskoltak, amíg én éberen figyeltem az autópályán. Több szünetet is beiktattunk út közben, amikben mindig körbejártam az autót, hogy minden jól funkcionál-e rajta, megvan-e minden. Az utolsó szakasz volt a legnehezebb, amikor hegynek felfelé mentünk a csúszós, erdei utakon, de azt kell mondjam, kiválóra vizsgáztak az új téli gumik. Az előző, kopott garnitúrával biztosan nem sikerült volna feljutnunk a szállásra. Az már más kérdés, hogy semmi pénzért nem indultam volna el velük egy ilyen hosszú és embert próbáló útra. Csodálatos látványt tárult a szemünk elé a hegyekben, de nem csak a kilátás volt lenyűgöző, hanem a helyiek vendégszeretete és a friss, oxigéndús levegő is. Nagyon élveztük a kis faluban töltött időt; ami, ugye, lehetetlen lett volna a vadiúj téli gumi szett nélkül.