Mennyibe kerül Budapesten a futóműállítás?
Hétvégén elérkezett végre az aktív pihenés napja, Lillafüreden jártunk a családdal. Be kell vallanom, hogy itt-ott eléggé parás volt a helyzet. Olyan helyeken mentünk az autóval, ami kicsit meredek volt, de bízom párom vezetési tudásában, nagyon profi benne. Aztán pedig hatalmasat sétáltunk, és persze a kisvonatozás sem maradhatott el. Mondjuk kicsit húzós volt a jegy, de nem bántam. Lillafüred egyébként gyönyörű hely, csupa zöld minden, friss vizet ittunk a forrásból, és friss levegő járt át minket. Aki csak teheti, mindenképp menjen oda felfrissülni, főleg, hogyha valamilyen nagyobb városban él, mint ahogy mi is. A lillafüredi vízesés is eszméletlen szép látvány, aki pedig szeretne hajókázni, vízi biciklizni, annak is kiváló programok érhetők el. Mi most csak egy napos utazást iktattunk be, de a környéken sok szép kis apartmant és egyéb szállóhely mellett haladtunk el, így aki ott szeretne megpihenni, biztos talál lehetőséget.
Hazafelé azonban hallottunk egy hangot az autóból, ami nem volt túl bíztató. Egyből az jutott eszembe, hogy még se volt olyan jó ötlet ez a túra. Párom rögtön arra gondolt, hogy valószínűleg futómű beállítást kell csak végrehajtani, így én már hazafele utánanéztem, hogy a futóműállítás árak milyen magasak.
Futóműállítás árak Budapesten
Rövid idő alatt találtam is egy márkafüggetlen autószervizt, ami Budapesten található a XIX. kerületben. Itt lehetőséget biztosítanak műszeres futómű beállításra, valamint a weboldalon az árak is fel voltak tüntetve, amik párom szerint igazán korrekt árak. Egy első futóműállítás csupán 9900 forintba kerül. Még egy első-hátsó futómű állítás 11.900 forint. Ha pedig 4×4 futóműállításra van szükség terepjárónál, akkor 14.900 forintot kell fizetni. Tehergépjármű futómű állítása is 14.900 forintba kerül pont, mint a terepjáróé, valamint a futómű bemérés, azaz az átvizsgálás 4900 forintba kerül.
Az átvizsgálásra és beállításra egyszerűen online tudtunk időpontot foglalni, ami jól is jött, hiszen már zárva volt az autószerviz, így az ügyfélszolgálatot már nem értük volna el. A rendszer azonnal felajánlotta a következő szabad időpontot, amit néhány adat megadásával le is tudtunk foglalni. Lehet, hogy csak nagy mázlink van, hiszen már két nap múlva kaptunk időpontot, így a foglalás rögzítéséig izgultam, hogy tényleg sikerüljön ilyen rövid időn belül eljutni a szervizbe.
Ahogy elnéztem az oldalt, minden típusú gépjárművel foglalkoznak. A futómű beállításon kívül természetesen teljes körű szervizelésről is lehet szó, lényegében bármilyen autóval kapcsolatos probléma esetén lehet hozzájuk fordulni.
Amikor elvittük az autót a megadott időpontban, nagyon kedvesen és barátságosan fogadtak minket, kiemelt ügyfélnek éreztem magamat. Azonnal kifaggattak minket arról, hogy pontosan mit tapasztalunk az autóban, és miután meghallgattak minket, elmondták, hogy szerintük ez mit is jelenthet valójában, és, hogy mire számíthatunk a továbbiakban.
Megemlítették, hogy a futómű beállítás előtt mindenképp elvégeznek egy teljes körű vizsgálatot, hiszen lehetséges, hogy nemcsak egy szimpla futómű beállításról van szó, sokszor előfordul, hogy valamelyik alkatrész kilazul, vagy esetleg cserére szorul, ezért nagyon fontos, hogy a beállítás előtt átvizsgálják az autót.
Azt is elmondták, hogy ez az átvizsgálás a felfüggesztésnek a vizsgálatát jelenti, és ha szerencsés esetben nem fognak találni semmilyen problémát a felfüggesztésben, akkor azonnal el tudják kezdeni a futómű beállítását szakszerűen. Amennyiben pedig probléma merül fel, akkor arról is tájékoztatnak minket, és persze azt is elmondják, hogy ez költségben mit is jelent majd. Szerencsére az átvizsgálás során kiderült, hogy nincs semmilyen egyéb probléma az autóban, így jöhetett a szakszerű geometriai beállítás.
Nagyon elégedettek voltunk a fogadással, a tájékoztatással, valamint a gyors munkával is. Így mi el is mentettük magunknak a Méta Autószerviz elérhetőségét, hogy legközelebb is hozzájuk fordulhassunk, hogyha bármi felmerülne ismét az autóval kapcsolatban.
Később otthon még egyszer rápillantottam a weboldalra, mert első alkalommal csak gyorsan csekkoltam az árakat és rávetettem magamat az időpont foglalásra, de rémlett, hogy láttam egy blog menüpontot is, ami felkeltette az érdeklődésemet. Érdemes is volt visszanéznem, sok érdekes és hasznos információt találtam a blogbejegyzések között.